Chile nem játszott igazán jól, és klasszikus értelemben véve nem volt ez jó meccs, sokkal inkább idegtépő. Mindez azonban teljesen lényegtelen volt, mert amikor lefújták a meccset, olyan feszültség szabadult fel minden Chile-szurkolóban, mintha egy szakadékból sikerült volna visszakapaszkodni az utolsó pillanatban - pedig akkor már megvolt az 1-0 egy ideje.

 

Az álnaivan felfestett a Jók Vs Lelketlen Kispolgárok összecsapás helyett egy nagyon ideges, széttördelt, hibáktól hemzsegő, feszült meccs alakult ki elég hamar. Sok jót nem ígért, amikor a nagy visszatérő csatárunk, Humberto Suazo már a második percben sárgát kapott, és tényleg, nem is lett jó a vége. Mire a 31. percben eljutottunk Behramit nem teljesen jogos kiállításáig, már repkedtek a lapok, és olyan gyilkos volt a hangulat, hogy csodáltuk, egyáltalán összejönnek jó megmozdulások. Mondjuk nem is nagyon jöttek össze: a kulcsjátékosok közül a nagyon aktív Vidalt lehetett egyedül igazán dícsérni, Sanchez még próbálkozott, de igazán komoly gólveszélyt rajta sem lehetett érezni, Suazo és Fernandez pedig kifejezetten gyengén játszottak.

És ami a legérthetetlenebb és legzavaróbb volt, a szokásos sok passzos kombinatív játék helyett elkezdték erőltetni a beadásokat szélről. 170 centis játékosok fejére. A betömörülő svájci védők között. Minek, minek, minek, minek? Csak a szünetet vártuk, hogy Bielsa vagy tegyen rendet, vagy alakítsa át a csapatot, vagy valami történjen, de az emberhátrányban játszó Svájc ellen ez a szerencsétlenkedés semmiképp se folytatódjon.

Szünet után Suazo és Vidal helyett jött Gonzalez és az első meccsen nagyszerűen játszó Valdivia, és mintha fel is élénkült volna a csapat, bár ez nagyjából azt jelentette, hogy a kurvára görcsösből lett eléggé görcsös. Az íveléseket legalább már nem erőltették, és a passzok közül is volt egy csomó ötletes és jó, de valami mindig hiányzott, és ezúttal nem az, ami az első meccsen, vagyis hogy a helyzetek nem menetek be, hanem még a helyzetekig sem sikerült rendesen eljutni. Pont nem elért, pont hosszú, pont rövid labdák sorozatban, iszonyatosan idegesítő volt, és közben még jött Sanchez les miatt jogosan meg nem adott gólja is.

Fernandez teljesítménye megkoronázásaként még kapott egy sárgát, ami miatt nem játszhat Spanyolország ellen, Bielsa le is hozta, jött Paredes. Az idő telt, a feszültség nőtt, na de miről nem esett még szó? A svájciakról, nem is véletlenül. Igaz, hogy emberhátrányban játszottak, az viszont egyáltalán nem látszott, az általában ravasz Hitzfeld pontosan mit is akar ezzel a csapattal, ha csak azt nem, hogy elég lehet itt a 0-0 is. Támadás semmi, védekezés úgy-ahogy, szabálytalankodás és szenvedés bőven. Igaz, ezekkel Chile sem maradt adós.

Aztán a 75. percben jött egy iszonyatos SPEEEEEEEEEEEEEEEEEDDDDDDDDDDDDDDDDYYYYYYYYYYYYYYY ordítás. Mark Gonzalez (a Liverpool egykori, szerzőtársam szavaival élve Kozmához mérhető igazolása) a góljával letépte a fedőt a fortyogó kuktáról, levegőbe bokszoltunk, térdre borultunk, kiugrottunk a bőrünkből, mert megszakadt a szenvedős dráma. Egyébként valószínűleg les volt a beadás előtt, és a fejes sem volt az a kimondott klasszismozdulat, de ekkor már mindegy volt. Ekkor már a mi szemünkben sem a Jó harcolt a lelketlen kispolgárokkal, hanem tizenegy ideges fiatal küzdött a teljes győzelem és a teljes bukás közötti nyomasztóan keskeny pallón.

A gól után pedig nem álltak vissza, jöttek az újabb támadások, de Paredes mindent kihagyott, és látszott, hogy meg is viselte a meccs a játékosokat, nem sikerült újabb gólt lőni. Sőt, majdnem sikerült kapni is egyet az utolsó percekben, amikor Svájc lényegében egyetlen épkézláb támadásával a meccs legnagyobb helyzetét alakította ki, Derdyok közelről, középről, tisztán lőhetett kapura, de elhibázta. 

Megvan. Két meccs, két gól, hat pont. És sok baljós jel. Bár két meccs alatt nincs kapott gól, látszik, hogy gyenge ez a védelem, éppen az utóbbi svájci helyzetből. Kilencven perc küszküdve-izzadva-vérezve kiharcolt vezetése mehetett volna el egyetlen normális támadáson, ez nem sok jót ígér Spanyolország ellen. A játékosok könnyen elveszítik a fejüket, lásd Mendel pofonja, Valdivia felesleges műesése és Paredes állandó kapkodás. De a legbosszantóbb, hogy a kulcsjátékosok közül többen sem tudták hozni, amit tőlük vártunk - ezzel viszont rögtön állítsuk szembe, hogy sikerült helyettük olyan játékosokat beállítani, akik változást hoztak.

Nem volt meggyőző ez a teljesítmény, de azért amellett is nehéz lenne érvelni, hogy ne lett volna megérdemelt a győzelem. Kutyafuttában a statisztikák: kapuralövések száma 20-7, jól sikerült passzok százalékban kifejezve 78-57. Itt jegyezzük meg, hogy gratulálunk Svájc góltalansági rekordjához.

Lehet ebből még kiesés, de az biztos, hogy innentől már ciki nem tud lenni Chile. Még ha így is alakul, hat ponttal kiesni úgy, hogy csak az Európa-bajnoktól kapnak ki, bőven vállalható eredmény. Pláne, ha a spanyolok ellen sikerülne hozni a Honduras ellen mutatott játékot a mostani kérlelhetetlenséggel, és valami csoda folytán még a védelem is összeszedné magát. De tényleg, ha ez sem elég, sújtson le a hóhér, Chile megtette, amit lehet, ma pedig meg is ünnepeljük ezt.


6 komment

Címkék: meccs svájc nyertünk hajrá chile mark gonzalez

A bejegyzés trackback címe:

https://arrivarojos.blog.hu/api/trackback/id/tr212099044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xkolbászx 2010.06.21. 21:32:39

Egy nagyszerű írás, egy remek ember tollából!

MINDEN SZAVA ARANY!

h4ns 2010.06.22. 00:14:00

nagy kar hogy nem tomtetek ki svajcot, igy sajna ugy nez ki szegyen szemre ti lesztek az egyetlen del amerikaiak akik nem mennek tovabb

löwen 2010.06.22. 05:27:27

Egy csapat ami 60? vagy mennyi perc alatt 10 ember ellen csak 1 gólt lő az sz.tem nem egy igazán jó csapat. A meccs utáni kommentárokat sem értettem a stúdióban. Egyik csapatnak sem szurkoltam de Svájc nagyot játszott 10 emberrel Chile meg hát hozta a kötelezőt 10 ember ellen kínkeservesen....

greycup 2010.06.22. 08:43:01

@löwen:
akkor ezzel az analógiával gondolom a Barcelona sem igazán jó csapat "sz.ted", a 10 emberes Internek csak 1 gólt tudtak lőni...

bencekristof · http://indafoto.hu/bencen/image/7008711-69648486 2010.06.22. 08:53:53

@greycup: Van a szövegében valami, mert Svájc nem Inter. Igaz, A chilei csapat se' Barceona.
süti beállítások módosítása