Jó buli lesz - írtuk a Chile-Honduras beharagozójában, és tényleg az lett. Nem lőttünk hetet, sőt, kettőt se, de őszinte, fantáziadús, kombinatív és szimpatikus játékkal megvan az első győzelem a világbajnokságon 48 év után.
Rögtön meglepetéssel kezdődött a meccs, mert Suazo mégsem kezdett, és a megszokott 3-3-1-3 felállás helyett 4-2-3-1-et küldött pályára Bielsa, amelyben Fernández és Sánchez támadtak a széleken, Valdivia osztogatott középről és Beausejour volt legelöl. A rendszer pedig nagyon jól működött. Valdivia nagyszerűen tette a labdákat, a két szélső, főleg Sánchez folyamatos veszélyt jelentett. Nem volt álldogálás, nem volt pöcsölés, ment a csapat előre, ebből lett egy olyan szórakoztató félidő, amilyen még nem volt a vébén, pláne nem délután kettőkor. Beausejour besodort góljához a 34. percben kellett egy kis szerencse, de maga a támadás abszolút ki volt játszva. Ahogy azt a Guardian tudósítása írta: "Pass. Pass. Ping. Cross. Bang. Goal. Wow, that was scarily fast and good."
Hasonlóan kidolgozott helyzetből még volt jónéhány, kicsit kevésbé kidolgozottból pedig annál is több, de újabb gól már nem született a meccsen. Sőt, Chile annyi helyzetet kihagyott, hogy az utolsó tíz-tizenöt percben már tényleg aggódni kezdtük, hogy ezt nehogy elrontsuk innen. A játékban nem utalt rá semmi, de mindig ilyenkor csattan valami nem várt pofon. Most nem csattant, a lelkes, fáradhatatlan és tényleg szórakoztató játék győzelmet ért.
Ha a statisztikákat nézzük, Chile mindenben jobb volt. A passzok 73 százaléka volt pontos, ez tényleg a topcsapatok szintje. Húsz kapuralövés, szemben a hondurasi héttel, és bár a chilei támadók látványosan gyorsak voltak, összeségében jóval kevesebbet kellett futniuk, mint a hondurasiaknak, 6190 méter szemben a 7174-gyel. Persze, hiszen utóbbiak főleg a labda után futottak.
Szóval megvan ez, és szép is volt, de azért valamiről nem szabad elfeledkezni. Összeségében mégiscsak az történt, hogy 1-0-ra sikerült megverni a csoport leggyengébb csapatát. Ehhez kellettek Valladares hondurasi kapus bravúrjai, kellett balszerencse, kellettek játékvezetői tévedések és az is, hogy a legjobb góllövő hiányzott, de ha még mindezt összeadjuk, akkor is ott van egy csomó támadás, amiből nem lett gól. Vagy azért, mert eggyel több volt a végén a csel vagy a passz (ez is hozzátartozik a remek passz-statisztikához), vagy azért, mert a befejezés egyszerűen nem sikerült elég jól.
Svájc ellen ennél nagyobb hatékonyságra lesz szükség, de nem félünk, mert addigra talán Suazo is rendben lesz, Bielsa pedig nem az a típusú edző, akinek egyetlen fegyvere lenne. Csak jó lenne azért, ha a második félidőben már a biztos vezetés tudatában önfeledten élvezhetnénk a remek kombinációkat és Sánchez cseleit, és nem kellene azon aggódni, nehogy becsorogjon valami hülye ladba. A keret abszolút alkalmas erre.
